A németek és a lengyelek vitték a prímet

Az előző két nap teljesítménye alapján 19 fogat – köztük öt német és négy lengyel – jutott a szombati díjhajtó döntőbe Mezőhegyesen, az V. Fiatal Fogatlovak Világbajnokságán. Papp János kettesfogathajtó magyar bajnok sikeres hajtásával ott van a legjobbak között a házigazda mezőhegyesiek két védett, történelmi lova, az ötéves Nonius XIII-9 Adél és a hétéves Mezőhegyes Nonius-14 Vezér is.


Az szombaton is bebizonyosodott, hogy a hatévesek mezőnye bombaerős. Visszajött a tavalyi világbajnokság három dobogós ötéves lova: korosztályának világbajnoka a német Adele M, az ezüstérmes Frombork és az ugyancsak német Finesse 374. Idén is ők döntötték el a versenyt, csupán annyi különbség volt, hogy a második helyre előrelépett a tavalyi ötödik, lengyel Daljuk. Világbajnokhoz méltóan nyert Adele M.
A hétéveseknél első induló Mezőhegyes Nonius-14 Vezér volt, Papp Jánossal. A versenybíróság értékelése alapján 6,21 pontot kapott. Nagy szakmai figyelem kísérte a holland mént, Handro-t, hiszen a ló az első körből a legmagasabb pontszámmal jutott a döntőbe, pedig tavaly a vert mezőnyben végzett. Most harmadik lett, a győzelmet Aromat szerezte meg, igaz csupán 8 ezreddel előzte meg Novana-t.
A szombati díjhajtó és a vasárnapi kombinált maratonhajtás együttes pontszáma jelenti a végső sorrendet a világbajnokságon. Az utolsó versenynapra az ötéves lovak kombinált akadályhajtása, a hat- és hétéves lovak kombinált maratonhajtása és a világbajnoki döntő második fordulója marad. A program vasárnap reggel 9 órakor kezdődik.

Adele M, és Jessica Wachter
Aromat és Bartolomiej Kwiatek

A szombati díjhajtóverseny végeredménye. Ötévesek (4 ló): 1. Varga Roland István (Románia), Neapolitano XXXI-42 – 7,17 pont, 2. Weronika Kwiatek (Lengyelország), Roncewal – 7,00, 3. Michal Zak (Csehország), Cody – 6,58.
Hatévesek (7 ló): 1. Jessica Wächter (Németország), Adele M – 7,86 (a világbajnokság eddigi legmagasabb pontszáma), 2. Weronika Kwiatek (Lengyelország), Daljuk – 7,29, 3. Alexander Bösch (Németország), Finesse 374 – 6,79.
Hétévesek (8 ló): 1. Bartolomiej Kwiatek (Lengyelország), Aromat – 7,79, 2. Jessica Wächter (Németország), Novana – 7,71, 3. Cristiano Cividini, olasz (Hollandia), Handro – 7,36.

Dr. Fehér Károly

Címlapon: A rominai Varga Roland István hajtotta Neapolitano XXXI-42 nyerte az ötévesek díjhajtását. Motók: Molnár László